HTML

Rohadtul elegem van

Röviden és tömören, cserében rendszeresen képernyőre vetem pár sorban, hogy éppen mitől dobja le az agyam az ékszíjat

Friss topikok

Linkblog

tapossák előttem a féket meg indexelnek a pirosnál

Bukowszky 2010.03.18. 18:18

Rohadtul elegem van abból, hogy egyes agyirtott, csak a maguk szaros, nyomorult, szánalmas kis életére gondolni képes zombik folyamatosan tapossák azt azt a rohadt féket, amikor megállnak a pirosnál este, le nem vennék üszkös lábaikat a telibevert fékpedáljukról és eszükbe nem jut, hogy a mögöttük álló autós megvakul a kurva féklámpájuktól. További gyönyörökkel tölt el, amikor ezek a tahó állatok még azzal is tetézik ezt az embertársaik elleni mindennapos merényletüket, hogy akár percekig képesek villogtatni azt a tetvedék irányjelzőjüket, bele a pofámba, hogy rohadjanak meg.

update, lényegesen finomabban fogalmazva:

A dolog nem vonatkozik az automata váltóval bűvészkedő autósokra, bár amikor előre lehet látni, hogy másfél percig fognak állni a pirosnál, szerintem nekik sem szakadna le a kezük, ha átnyomnák D-ből N-be azt a csodaváltót.

A mazsolák használnak kéziféket.. meg a profik. Az utóbbiak esetében elindulásnál semennyi időveszteség nincs, hiszen nem kell áttenni a lábam a fékpedálról a gázra, hanem már eleve a gázra lépve indulok, és ezzel egyidőben kiengedem egy tizedmásodperc alatt a kéziféket. Aki erre nem képes, az nem tud vezetni.

Aki belevilágít a mögötte álló autós szemébe, az paraszt. Ha még meg is magyarázza magának, hogy ez miért jó, akkor egy hülye paraszt.

Ha egyedül állok a pirosnál és látom, hogy mögöttem jön valaki, rá szoktam én is lépni a fékre, jelezvén, hogy állok. De amikor már megállt mögöttem, mégis miért nyomnám tovább?

Ha olyan kereszteződésnél állok, ahol balra szeretnék fordulni, piros a lámpa, de ugyanabban a sávban lehet egyenesen haladni és ezt kis zölden világító kiegészítő lámpa jelzi, akkor is hasonló módon indexelek balra, hogy lássák a mögöttem jövők, mit akarok, miért állok. De amikor már megálltak mögöttem, miért indexelnék tovább? Akkor kapcsolom be az irányjelzőt újra, mielőtt indulok.


Megjegyzem, mindig, mindenhol használom az irányjelzőt, csak igyekszem nem feleslegesen és zavaró módon tenni.

Szerintem ez így európai.

169 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rohadt.blog.hu/api/trackback/id/tr301848965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chupa (törölt) 2010.03.18. 23:04:21

tényleg vicces, hogy valaki, akinek ilyen színösszeállítású blogja van, nyafog a féklámpa ellen.

2010.03.18. 23:12:28

@\'it\'s cool to know nothing\': Nem tudom volt-e már, de azért indexelnek a körforgalomba behajtásnál, hogy jelezzék, hogy a "kereszteződésben" merre mennek. Ennek itthon a pumukli 1 sávos körforgalmainkban nem sok jelentősége van, bár egy kicsi talán igen, mert a jobbra indexelők elé be lehetne hajtani...
Angliában, de még Botswanaban is, meg gondolom még sok más országban van több sávos körforgalom, ahol a behajtás előtt még be is kell sorolni. Ha ott balra indexel valaki, akkor mindenki tudja, hogy elmegy legalább a 3. kijáratig (normál + kereszteződést feltételezve), tehát kiszámíthatóbb az egész körforgalom. Na ezért :)

2010.03.18. 23:15:39

@Chino: mi az, hogy nem arra találták ki a kéziféket. Miért, mire? :) Egy kis gurulás megelőzéséhez nem is kell tökig berántani, 2 katt, aztán a lábad is pihen...

Mondjuk így is elég bákász módon indulnak emberek a piros után, mi lenne ha még a kéziféket is ki kéne engedniük :)

gitáros 2010.03.18. 23:21:25

@Chupa:
No, igen. Fekete alapon piros linkek, pont mint éjjel a féklámpák... :)

czejp (törölt) 2010.03.18. 23:26:42

A fék taposása a piros lámpánál azért is jó dolog, mert nem tolnak bele a kocsisorba, különben meg rádverik, hogy Te nem figyeltél.

Sam8888 2010.03.18. 23:40:39

Köcsög majd akkor pofázzál, hogy eleged van, amikor valaki hátulról betol a kereszteződés közepébe!

HgGina 2010.03.18. 23:48:09

Bocsika, melyik a fékpedál?

czejp (törölt) 2010.03.18. 23:49:00

@Sam8888: Nem toltak be, még ketten voltak előttem.

kovacsg4 2010.03.19. 00:03:08

Kedves(?) blogolo!

Te egy barom vagy.
Ha olyan erzekeny a szemed, hogy meg ez a feny is ennyire zavar, akkor ideje lenne visszaadnod a jogsidat, mert veszelyt jelentesz a tobbi autosra.

Est azert kell sokszor nyomni a feket, mert ebben az elkurt varosban majdnem minden utca lejt valamerre, es elgurul a kocsi, pl vissza a te kocsidra te hisztis kislany.

Ja es irigylem a problemaidat... pfhu

JMC 2010.03.19. 00:10:14

Nekem a bal lábam egy sérülés miatt egyelőre még gyengébb, mint a jobb, nomeg akaratlanul is kímélem vezetés közben azóta, így a jobb lábammal kell támaszkodnom, amikor meg kell emeljem a fél seggem, hogy finghassak egyet. A gázt meg mégse tolhatom a padlóig ácsorgás közben, marad a fék

Levéltetű 2010.03.19. 00:11:00

@Bukowszky: Nincs mindenkinek, csak őket inzultáltad, ennyire egyszerű.

OoVICoO 2010.03.19. 00:18:12

@közlekedési bűnöző: Nem tudom próbáltad-e az automatát, és hogy hol laksz, de Budapesten a dugóban araszolva tutira jobb választás. A nagy lóerős autók nagyrésze pedig valóban a bénitás kivédésére automata. Mára a teljes baráti társaságom ilyen verdákkal nyomul mert így egyszerüen kényelmesebb az élet, pedig mindnek kuplungosa volt régebben. Én Audi-s vagyok próbálj ki egyszer egy DSG-s A3-at, jóóó lesz :-)

Interlock (törölt) 2010.03.19. 00:23:10

Valószínűleg mindenkit zavar, ha a képébe világít a sokledes pótféklámpa, vagy oda villog az index. És akkor? A közlekedés nem megyebál, hogy állandóan jól érezd magad. Ha meg túl nagy százalékban állsz mások fényétől megőrülve, ülj bicajra, azzal jobban elkerülhető a dolog.
Engem speciel sokkan jobban zavar, amikor a megengedett 50 helyett - a tűrésre figyelve - 55 körül hajtok, de levillog, kürtöl, csakazértis előzve leszorít egy-egy vadmarha. Mert ha álló helyzetben rádvilágítanak, abból nagyobb baj még nem lehet, legfeljebb ennél jobban is bekattansz :-)

Darth Revan 2010.03.19. 00:36:53

@\'it\'s cool to know nothing\':
"Inkább azt magyarázd meg, miért kell a körforgalomba való behajtásnál indexelni. Az autósok kb. 20%-a ezt teszi ugyanis. Az a legjobb, mikor balra idexel. Hehehe. Bár egyszer láttam olyat is, hogy balra hajtott be az ürge."

Nem tudom otthon hogy tanitjak, de az irorszagi kresz szabalyok szerint, ha az elso kijaraton josz ki a korforgalombol, akkor indexelsz balra, ha a masodikon (gyak. egyenesen mesz tovabb), akkor nem indexelsz amikor behajtasz es amint elhagytad az elso kijaratot kiteszed az indexet balra. Ha pedig a 3ik vagy kesobbi kijaraton hajtasz ki, akkor behajtaskor jobbra indexelsz, egeszen az utolso elotti kijaratig, amikor is balra indexelsz.

szoval itt a kresz is eloirja, lehet otthon is?

Ray  · flavors.me/raymund 2010.03.19. 00:40:43

@OoVICoO: Úgyis van, dsg 2 win :)

Amugy a postolónak a helye Amerikában van: piros féklámpa, piros villogó indexxel karöltve:) Na mi lenne ott veled?

Interlock (törölt) 2010.03.19. 00:43:20

A hatályos rendelet szerint belépéskor nem kell semerre, kilépéskor kötelező, jobbra. Pár éve változott (nem emlékszem, pontosan mikor), azelőtt belépéskor is kellett, ami - valljuk be - jó nagy hülyeség, nagyjából mindenki sejti, mit akarsz a bejáratnál :-)

BKV reszelő 2010.03.19. 03:38:03

@Bukowszky: Kézifék a pirosnál ?! Csak a buzik és a mazsolák kézifékeznek, ezzel - kézifékenként - kettővel csökkentve a következő zöldön áthaladni képes járművek számát. Rossz a szemed te fasz, ha bántja a féklámpa. :)

Phrascarica 2010.03.19. 05:28:59

Menjél már vissza az oviba ha bánt a féklámpa+ az index, vagy üljél BKV-ra az utolsó sorba, esetleg fordulj dilidokihoz semmi keresnivalód az utakon idióta!

ezerév 2010.03.19. 05:33:35

@Timnorc: Nem tudsz elindulni kézifék nékül, lejtős úton? Szerintem ne nagyon hírdesd!

Szűcslaci 2010.03.19. 06:20:01

Marha. Az index - helyesen : irányjelző - a kanyarodás szándékára utal. Tehát nem akkor kell bekapcsolni, mikor már fordulsz, hanem előtte, hogy jelezd, merre szeretnél továbbhaladni. A fékről sokan megírták - nekünk is kettő automata autónk van, nem tudok mást tenni jelen esetben, mint nyomom a féket. Az új mercik( a mienk sem régi, 4. éves) már tudnak olyat, hogy ha állóra fékezed, akkor elengedheted a fékpedált, gáz nyomásáig nem kúszik. ha ennyire zavar, legyél kedves megtámogatni egy csere erejéig. J nem, két csere erejéig.
Marha.

_g87 2010.03.19. 06:45:01

nekem meg abból van elegem, ha vki az utolsó pillanatban teszi ki az indexet, mikor már kanyarodik, úh rohadj meg te.

kva színvonalas a blog egyébként...

Rahsid 2010.03.19. 06:45:19

És még a posztoló a hülye?:D Sok rohadt, büdös proli.
Kibaszottul nem tudtok vezetni. Szerencsétlen kicsi csírák.
Ha ennyire nem vagytok igényesek a vezetési stílusotokra, hogy ilyenekre nem figyeltek oda, akkor szíjjatok' gázt!!!

k u v a sz 2010.03.19. 06:51:16

A poszt írója fogyatékos.
Szemileg vagy agyilag, orvos felkeresése javallott.

Rahsid 2010.03.19. 06:54:51

@Szűcslaci: Tényleg, nincs egy köztes állapot a várakozás és a kanyarodás között, ugye? Amikor is elég lenne dobni egy indexet.
Nem baj, sok ilyen ballasztnak való van itt.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.19. 07:16:01

A mazsolák használnak kéziféket.. meg a profik. Az utóbbiak esetében elindulásnál semennyi időveszteség nincs, hiszen nem kell áttenni a lábam a fékpedálról a gázra, hanem már eleve a gázra lépve indulok, és ezzel egyidőben kiengedem egy tizedmásodperc alatt a kéziféket. Aki erre nem képes, az nem tud vezetni.

Aki belevilágít a mögötte álló autós szemébe, az paraszt. Ha még meg is magyarázza magának, hogy ez miért jó, akkor egy hülye paraszt.

Ha egyedül állok a pirosnál és látom, hogy mögöttem jön valaki, rá szoktam én is lépni a fékre, jelezvén, hogy állok. De amikor már megállt mögöttem, mégis miért nyomnám tovább?

Ha olyan kereszteződésnél állok, ahol balra szeretnék fordulni, piros a lámpa, de ugyanabban a sávban lehet egyenesen haladni és ezt kis zölden világító kiegészítő lámpa jelzi, akkor is hasonló módon indexelek balra, hogy lássák a mögöttem jövők, mit akarok, miért állok. De amikor már megálltak mögöttem, miért indexelnék tovább? Akkor kapcsolom be az irányjelzőt újra, mielőtt indulnék, a legtöbb helyen ma már számláló van.

Megjegyzem, mindig, mindenhol használom az irányjelzőt, csak nem viszem túlzásba a használatát.

Szerintem ez így európai.

nyelv-ész 2010.03.19. 07:16:02

Jaj de jó, végre egy jó kis anyázós cikk!

Naszóval akkor:

- Aki nyomja a féket, az köcsög
- Aki nem, az is
- Aki indexel, az is
- Aki nem indexel, az pláne hüjjekötsög
- Automata váltós autósok is köcsögök
- Meg a kéziváltósok is
- Ők plusz még proli lúzerek is
- Aki kéziféket használ, az is
- Ködlámpások is mennyenek azannyukba
- Aki körforgalomba behajt, az egy állat
- Aki kihajt, az is
- Aki indexelve kihajt, az pláne rohaggyonmeg
- Sőt minden autós rohaggyonmeg
- De azok is, akik békávéznak, ahülyeproli lúzerek
- Egyébként meg a cikkíró hordjon napszemüveget
- És húzzon a rákba a fekete alapon szürke betűk miatt

Kihagytam valamit?
Ja igen:

- Húzzak én is le délre, hülye beszólós köcsög.

ezerév 2010.03.19. 07:17:56

@Rahsid: Van már kétéve jogsid, ugye? Azok szoktak ilyen "okosak" lenni. Nagyon proli a stílusod szépecsém.

bugkiller 2010.03.19. 07:22:57

A tököm teli van azzal, hogy megállok a pirosnál, erre meg valami pöcs mögöttem nekiáll hunyorogni, meg pislogni... Csak azért, hogy jobban lássam, le sem szállok fékről, hiszen a Csapdlecsacsi óta tudom: a piros fény nyugtat...
:)

Rahsid 2010.03.19. 07:24:08

@ezerév: Én proliztam az előbb, szal' nem ér. Egyébként meg ha nem fogod hogy miről is van itten nagybaSzóóó, , akkor álljál be te is a sorba. :)

Szűcslaci 2010.03.19. 07:24:38

@Rahsid:
Tessen sikeres KRESZ vizsgát tenni. Vagy legalább tudni. Ha olyan sávban állok, ami többirányú áthaladást tesz lehetővé, ott bizony kell az irányjelzőt használni. Nem állítom, hogy mindig így is teszek, de még mindig jobb, mint akkor billenteni el a kapcsolót, mikor már kanyarodik a nagytudású. Akkor már minek?

koxi 2010.03.19. 07:25:53

Te hülye vagy bazmeg. Ezer más dolgot tudnék mondani, ami engem ezerszer jobban zavar. Szerintem ne vezess :-D Nem kell még eggyel több beteg az úton.

ezerév 2010.03.19. 07:26:46

@Rahsid: Aki proli az proli. A stílus elárul. A kétéves jogsit meg nyilván eltaláltam, csak az nem akkora szégyen szemedben, mint, hogy rájöttek az emberek, hogy proli vagy.

eklar 2010.03.19. 07:27:36

A cikkíró kezeltesse magát, kitűnő pszichiáterek vannak.

Rahsid 2010.03.19. 07:33:04

@ezerév: Nem találtad el, de tapsold meg magad. Az mondjuk lehet hogy esetlegesen háromszor több ideje vezetsz, de ez is csak azt bizonyítja hogy az évek mögött van hogy lófasz trudás nincsen. ;)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.19. 07:38:17

@Rahsid: ahogy Márai írta valahol, egy idő után az ember már nem lesz bölcsebb, talán csak büdösebb. :)

Rahsid 2010.03.19. 07:38:40

@Szűcslaci: Ismétlem, még kanyarodás előtt.

ezerév 2010.03.19. 07:40:34

@Rahsid: Nyugi prolikám! A végén még megüt a guta, a kétéves jogsiddal együtt.

Baleseted hány volt az eltelt két év alatt? Nekem harmincöt alatt egy sem, pedig Európa majd összes országát bejártam már és itthon is havi három-négyezret biztos vezetek. Nagy részét a fővárosban.

De biztos igazad van, hogy nem te vagy a mazsi, mert két éve kölcsönből vettél egy szakad Ladát.

Rahsid 2010.03.19. 07:42:14

@ezerév: Látom még az újdonság varázsával hat rád az újdonsült indás accountod. :)

Rahsid 2010.03.19. 07:45:38

@ezerév: Nem unod még magad faszfejkém?:)

Rahsid 2010.03.19. 07:46:44

@ezerév: Mint valami idióta óvodás kisgyerek, aki csak ismételgeti önmagát. :) Nem baj, neked csak ez jutott.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.19. 07:46:52

@ezerév: csodálkozom, hogy 35 év alatt Európa útjain nem ragadt rád túl sok tolerancia és vitakultúra..

és azt megfigyelted, hogy a legdurvább repülőgépkatasztrófákban mindig több évtizedes tapasztalattal rendelkező, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű kapitányok érintettek?

nekem természetes, hogy 12 év tapasztalat után sem szégyen mástól tanulni, vagy felismerni, hogy hoppá, ezt vagy azt mindvégig rosszul, figyelmetlenül csináltam... és nagyon remélem, hogy erre képes leszek 35 év után is.

ezerév 2010.03.19. 07:47:26

@Rahsid: Ideges vagy szegénykém? Szar, ha a fejedre olvassák, hogy az intelligenciáddal és a tudásoddal is komoly baj van? Persze te mást hülyézhetsz, a proli etika neked megengedi.

Rahsid 2010.03.19. 07:50:28

@ezerév: Egyéb építő jellegű hozzászólás? Kezdesz kicsit unalmassá válni Mr.Atyaúristen.

ezerév 2010.03.19. 07:50:49

@Bukowszky: Azon csodálkozol, amin akarsz. Mindenesetre az nagyon érdekes, hogy egy végletekig intoleráns szerencsétlen, épp a toleranciát kéri számon. Nem látsz ebben némi ellentmondást?

O teempora, o mores!

nyelv-ész 2010.03.19. 07:52:29

Rahsid, Ezerév, tessék másokat is alázni, ne csak egymással legyetek elfoglalva! Mi van például a gyalogosokkal? Vagy mi van a pirézekkel? Ne rohaggyon meg mind?

ezerév 2010.03.19. 07:52:39

@Rahsid: Idegesítő, ha valki nem egy buta proli mint te? Érthető. Bezzeg, mikor te nyilatkoztál hasonlóképp másokról, az teljesen rendben volt.

Kaptál egy leckét szépecsém.

loláb 2010.03.19. 07:56:10

Engem a féktaposás csak esőben idegesít.

Kukori és Kotkoda 2010.03.19. 07:57:39

@ gyémánttengely

Ha sötétben közvetlen közelről egy 10-20 darabos led sorral belevilágítanak az arcodba, és az nem zavarja a szemedet, akkor te nem látsz rendesen.

yerico1 2010.03.19. 07:58:45

Akit zavar a féklámpa fénye, pláne az indexé, az simán lője magát fejbe, mert alkalmatlan a közlekedésre. Nem lehetne egyéb témát találni a hőzöngésre, mint ilyen baromságokat?
Engem inkább a ködlámpa szokott idegesíteni, amikor nem indokolt, de szerencsére hamar kapcsolok, hogy biztos azért világít, mert rosszak a látási viszonyok, és a látni és látszani elv miatt én is felnyomom a reflektort. Akár éjjel is.

Picsasereghajtó 2010.03.19. 08:03:24

Szimpatikus a blog ötlete :)

Lehetne poszt azokról, akik képtelenek a töküres mozgólépcső jobb oldalára állni, akik a Bajcsy-n nem képesek felfogni hogy az elkerített kerékpárút nem járda és főleg nem kutyaszaratóhely, meg azokról akik beköltöznek a belváros legdrágább helyeire aztán rinyálnak hogy ott éjjel nincs tanyasi csend.

Fittipaldi 2010.03.19. 08:04:39

MEnnyi köcsög van itt.

Igenis indexeljen pirosnál az előttem levő, hogy lássam merről tudom majd kerülni indulás után, főleg ha motorral vagyok, mert akkor eleve úgy állok be, vagy a másik sávba állok.

A fékkel egyetértek, kivéve mondjuk lejtőn, emelkedőn...

Kukori és Kotkoda 2010.03.19. 08:05:56

@ yerico1

Amikor a féklámpa esetleges zavaró fényerejéről beszélünk, akkor elsősorban a 3. féklámpára tessék gondolni, ami eleve olyan fényerőre van tervezve (nyilván ez is típusfüggő), hogy korlátozottabb látási illetve zavaró fényviszonyok mellet is időben észre lehessen venni. Aki ezek után azon csodálkozik, hogy sötétben, 2 méter távolságból ez a fényerő zavaró lehet, az hülye.

Fittipaldi 2010.03.19. 08:06:06

És a LEDes index kurva szar, napfénynél alig látszik, be kéne tiltani.

MeeCee 2010.03.19. 08:14:31

Ha már fékezésről, nekem sokkal inkább elegem van abból, aki előbb fékez, majd kirakja az irányjelzőt és már kanyarodik is...

napkutya 2010.03.19. 08:21:12

Te tényleg ennyire egyszerű lelkű vagy, vagy csak szereted, ha sokan posztolnak rád és ezt találtad ki népszerűség növelőnek?

Amikor az alig egy méterrel mögötted lévőbe, - aki ugye nyomja a féket - hússzal belecsattan a bambaparaszt, akkor hálás kis szemeidet az égre emelheted, hogy ezt tette.

(Ha nem, akkor meg alighanem keresed a szélvédő meg a kormány között, mert ezzel a mentalitással alighanem az övről is biztos van véleményed...)

gorillka 2010.03.19. 08:22:40

Féklámpa szóra sem érdemes, de a kezét tépném le annak, aki csak akkor indexel, amikor beakad az ujja a bajuszkapcsolóba.
Az index irányváltoztatási SZÁNDÉK jelzésére szolgál.
Külön hálás vagyok, ha a belső sávban a balrakanyarodási szándékát jelzi valaki, mert nem állok mögé.

pink75 2010.03.19. 08:27:18

tökéletesen igaza van a posztolónak.
A LED-es féklámpa fénye valóban zavaró, ill. szép fényes napokon azok a (bónuszként halálra designolt) LED-es indexek tkp. mintha nem is lennének.

pink75 2010.03.19. 08:30:04

@pink75: nem mellesleg k. ocsmányul néznek ki

Simon Perverz 2010.03.19. 08:35:21

Majd legközelebb nem nyomom a féket lejtős úton pirosnál, jól beléd gurulok a vonóhorgommal, és lyukas lesz a hűtőd. Az jobb, te majom posztoló? Máskor meg az indexelés hiánya miatt sírtok bazzeg. Semmi se jó már itt?

napkutya 2010.03.19. 08:35:24

Ó igen, az index. Hát, feljebb tökéletesen leírták miért és mire is lehet jó a nyitásként leírt helyzetben.

Van egy olyan érzésem, hogy néhányan már többet vezettek tolatva amióta jogsit kaptak, mint te előre felé. Nem kellene osztani az észt és háborogni.

Még egy gondolat: Amikor hosszabb útra indulok, -nem a szomszéd kerületbe, hanem olyanra, amiket már órákban számol az emberfia-, akkor el szoktam rebegni egy fohászt, hogy "Ments meg Uram a hülyéktől!"

Néha eszembe jutott már, hogy ez felesleges, de Te most visszaadtad a hitemet....

SimiTomi 2010.03.19. 08:36:37

@Simon Perverz: Kézifék van-e az autóban?

Sparhelt 2010.03.19. 08:37:12

Mindig szerettem azokat akik halálosan meg vannak sértődve azon, ha valaki más bosszantja őket valami olyasvalamivel amire ők, számukra teljesen elfogadható ideológiát tudnak gyártani..
Tisztelet a kivételnek.

Rahsid 2010.03.19. 08:39:16

@ezerév: Te most jól megmutattad. Nem semmi csávó vagy.

Simon Perverz 2010.03.19. 08:41:48

@smtm: Van, de arra használom, amire való. Kanyarodásra. Nem fogom koptatni a racsnit, csak mert a másiknak kisül a szeme. Süljön bazzeg azér van.

Simon Perverz 2010.03.19. 08:44:16

De meg lehet oldani úgy is, hogy nem fékezel, belegurulsz a kereszteződésbe, és oldalról belédjönnek. Nem sütötted ki senki szemét. indexelni meg nem kell, bunkó magyar szokás nem használni, audi-bmw-merci trióból gyárilag hiányzik.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.03.19. 08:49:59

@Bambano: Neked kell szemészhez menned, ha nem zavar, hogy a sötétben egy erős fénnyel, vagy egy erős villogó fénnyel a szemedbe világítanak... Kérlek addig ne is nagyon vezess a saját és környezeted biztonsága érdekében.

z1234 2010.03.19. 08:51:47

Nekem meg rohadtul elegem van abból, hogy valaki úgy gondolja, hogy bárkit is érdekel, ha egy másik valaki belevilágít a szemébe egy féklámpával.
Volt más is az utcán, aki esetleg nem lépett egyszerre, vagy éppen vörös volt a haja és neked nem tetszett?
Istenem, micsoda problémák, ezért nem kellett volna egy fölösleges "blog", ami foglalja a helyet az interneten.

papugaja 2010.03.19. 09:00:40

Aki lusta a pirosnál kéziféket használni, N-be vagy P-be lökni az automata váltókarját, az meg is érdemli, hogy a másik kocsiból idegbeteg állatok üvöltözzenek nekik.
Aki mindezen felhúzza magát, az meg megérdemli az agyérgörcsöt.

Wendriner Tódor Emánuel 2010.03.19. 09:08:02

aki ezen pörög, az egy igazi hülye, potenciális őrült. sziasztok, elmebetegek.

Mocskos Kaviár 2010.03.19. 09:11:04

Nem érzem át. Még sohasem zavart az, ha valaki indexel vagy a féken áll, az sokkal inkább, ha nem használja ezeket.

A repülésben is zavar a lemenő nap, vagy ha megdob egy termik?

zolika78 2010.03.19. 09:15:48

Bukowszky,
Ha nem bírod a feszültséget nem kellene autóba ülnöd.
Támogatnám, hogy a jogosítvány megszerzése (rendszeres) pszichológiai vizsgálatokkal járjon, így kiszűrnék az olyan pszichopatákat, mint te.
Eszedbe sem jut véletlen sem, hogy valaki azért tapossa a fékpedált, mert automata váltója van, és ha nem fékezne, a kocsi elindulna? Vagy az, hogy az irányjelző használatát a kresz írja elő?

SimiTomi 2010.03.19. 09:23:00

@Simon Perverz: Értem, értem. Teljesen jogos, amit mondasz, nem is vitatkozom tovább.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.19. 09:48:35

@zolika78: neked meg eszedbe nem jutna elolvasni a kommenteket (köztük az enyémeket), mielőtt lepszichopatázol.. korrekt :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.19. 09:49:45

@Mocskos Kaviár: nem zavar, de az kicsit zavart, amikor egyszer egy darázs megcsípett leszállás közben :)

Rahsid 2010.03.19. 11:36:26

@ezerév: Végülis igazad van. Megtanultam hogy 30 év vezetés után is vannak olyan idióta hülyék, akik olyan alapvető összefüggéseket nem látnak át, mint amik a posztban voltak leírva.
Másrészről pedig azt is jól az eszembe véstem hogy nagyon fontos az egészségem védelme, hiszen a kommentjeidből teljesen világossá válik az utolsó szefósnak is, hogy már így 50 körül is milyen pusztító dolog ez az agyérelmeszesedés. Ez van, neked már csak ez jutott, engem még boldoggá tesz a tudtad hogy több van előre mint hátra, nem úgy mint neked.

napkutya 2010.03.20. 09:20:11

Bukowszky
Csak, hogy látsszon a jó szándék... Tegnap este vezetés közben gondolkodtam egy kicsit azon, amiről most beszélgetünk.

Nem lehet, hogy egyszerűen csak majdnem fekve vezetsz, (ahogy sajnos én is), és egyszerűen csak lapos az autód? Elképzelhető, hogy ha döntesz egy kicsit felfelé, megoldódik a problémád ami kiverte nálad a biztosítékot.

napkutya 2010.03.20. 09:43:56

Egyszer beszélgettem egy taxis ismerőssel, aki hét közben gyakorlatilag az autójában él. El kellett ugrania valamiért és az én kocsim állt kívül, úgyhogy azt vitte. Miután kiszállt, ő mondta, hogy az ember vagy hentereg, vagy vezet.

Persze, ha egy Hummert hajtasz akkor felejtsd el, nincs ötletem...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.20. 11:12:01

@napkutya: köszi, hogy elgondolkodtál a dolgon. épp ez az egész blog célja: ordenáré stílusban hőbörgök olyan dolgokon, amelyekben azért van némi igazság.. az emberek elolvassák, és persze, hogy nem ismerik el, hogy igazam van, visszaszólnak, hogy mekkora barom vagyok.. de azért eszükbe jut, ha legközelebb olyan helyzetbe kerülnek, és elgondolkodnak rajta. és akkor a blog elérte a célját. természetesen az a bejegyzés sem akkora nagy ügy, és nehogy azt hidd, hogy én emiatt dührohamot kapok a kocsiban esténként.. apró dolog, ami kicsit zavar, és nem a féklámpa, hanem az emberek figyelmetlensége, az, hogy mindig csak magukra gondolnak. ha ezen tudok változtatni egy picit, akkor érdemes csinálni ezt az egészet.

a taxis ismerősödnek igaza van egyébként.

Timnorc 2010.03.20. 14:02:24

Segédlet:
A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet 29. § (2) bekezdés 3. fordulatában leírtak szerint én magam szoktam a körforgalomba történő behajtáskor, továbbá a körforgalomban való "bentmaradáskor" indexelni. Méghozzá balra. Egy korábbi írországi hozzászólásban leírtakhoz hasonlóan. Csupán náluk ugye minden fordítva van, vagyis ott jobbra.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.20. 14:37:42

@Timnorc: 1975-ben nem tudom hány több sávos körforgalom volt kis hazánkban. talán egy sem.

Timnorc 2010.03.20. 14:43:34

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet az a jelenleg is hatályos KRESZ.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.20. 14:53:58

ha már a saját kis elgondolásodat egy jogszabállyal akarod alátámasztani, nem ártana, ha abban a jogszabályban nem totál ellentétes dolog lenne leírva, mint amit te kitalálsz..

"Az irányváltoztatást - ide nem értve a körforgalmú útra történő bekanyarodást - a művelet előtt kellő időben megkezdett és annak befejezéséig folyamatosan adott irányjelzéssel kell jelezni. E rendelkezést kell alkalmazni a körforgalmú útról történő letérés esetében is. A jármű vezetője egyéb esetben (pl. útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén) is adhat irányjelzést, ha ezzel továbbhaladási irányáról a közlekedés más résztvevői számára többlettájékoztatást ad, az irányjelzés azonban megtévesztő nem lehet.
"

Timnorc 2010.03.20. 15:53:12

Hú!
Ez már inkább jogszabályértelmezési kérdés. S mivel nem vagyok jogász, ezért csak a szegényes lingvisztikai, grammatikai és egyéb józan "paraszti" képességeimre tudok hagyatkozni.
Na, de lássuk:
A kérdéses bekezdés első fordulatából kitűnik, hogy mikor kell (vagyis kötelező) az irányjelző használata, mint ahogy az a példa is, amikor nem kell (vagyis nem kötelező). Nevezetesen a körforgalomba való bekanyarodáskor.

A második és harmadik fordulatban a jogalkotó siet leszögezni, hogy amúgy ha az nem kötelező (nem kell), de a többlettájékoztatás miatt hasznos, akkor engedélyezett (-hat, -het).
Na, látod/látjátok! Erre nagyon jó példa - sok más egyéb példa mellett - a körforgalomban való "bentmaradás".

Szerintem.

Timnorc 2010.03.20. 16:13:46

Ja, és még valami: A kérdéses bekezdés második fordulatában egy konkrét példát említ a jogalkotó:
útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén noha nem kötelező, de engedélyezett az irányjelzőzés.
Ez utóbbi mondat kivesézésért kiállt.
A körforgalom útkereszteződés? Igen.
A körforgalom köríve a körforgalomba torkolló útról érkezők számára elsőbbség adás táblával védve van? Igen.
Ezáltal a körfogalom köríve a betorkolló útfoz képest magasabb ranga? Igen.
A körfogalom köríve kanyarodó ívet ír le? Igen.
Ha nem hajtok ki az első kihajtónál, hnem csak a másodiknál vagy a harmadiknál, akkor továbbhaladok? Igen.

És már készen is vagyunk.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.20. 16:15:48

igazából az a baj, hogy nagyon sok speciális, kivételes körforgalom van. (pl. a hírhedt érdi) egyébként, a 35 évvel ezelőtti körforgalmak kapcsán:
szerintem nem mindenki tudja, hogy a lánchíd budai hídfőjénél lévő kereszteződés csak 2007 óta körforgalom hivatalosan.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.20. 16:17:03

no meg ugye az uminózus jogszabály, a mi csoda-KRESZ-ünk igencsak szűkszavú a körforgalmakkal kapcsolatban. arról nem is beszélve, hogy hiába frissítik a jogszabályt, ha az autósok zöme 20-30 évvel ezelőtt látta utoljára..

cymaci 2010.03.28. 12:12:53

Amúgy mi ez a "proli"? Valami budai sznob fikázás? Vagy csak egy két nagyképű faszkalap használja?

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.29. 01:06:37

Bár ebben a posztban én senkit sem proliztam le, bevallom, szoktam használni ezt a kifejezést, elsősorban az irritálóan felszínes emberekre és pl. az alábbi esetekben:
-amikor valakinek látványosan annyi az életcélja, hogy pénzt keressen és semmi más. Akkor is büdös proli marad a szememben, ha történesen képes sok pénzt keresni.
-hamis rokkantkártya 20 milliós terepjáróban
-a kereskedelmi tv csatornák minden műsora és ezek rajongói
-lila haj
-tetoválás
-kiirtott, majd visszatetovált szemöldök
-piercing
-ordenáré cipő
-ban/-ben helyett -ba/-be használata
-ikes igék helytelen ragozása (k-val, pl. "iszok")
-modortalan, harsány, önelégült, arrogáns viselkedés
stb, stb

Nos igen, a magyar vállalkozók 90%-át és az összes "celebet" utolsó prolinak tartom, és mindazon szánalmas senkiket is, akiknek ezek elfogadható minták csak még ahhoz is hülyék, hogy nyissanak egy édességnagykert és aztán verjék a nyálukat az x6-ban meg a retekklubon.

A tévét ki tudom kapcsolni (évekkel ezelőtt kidobtam az ablakon), de a közlekedésben ezek a végtelenül felszínes, önző, tahó mentalitású emberek ott vannak mindenhol körülöttem. Nehéz az élet, hehh :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.09.07. 13:31:45

tipikus proli:

" a kéthullás csomagtartóba beépített két 1200 wattos mélynyomót, így a csomagtartó már csak egyhullás. a helyi benzinkútnál rajozik vele, mutogatja a csajoknak, hogy rezeg a kalaptartó. már a harmadik hátsó ablakot cseréli a verdán...

a verda szériatartozéka a hamis guccis táskás, playboy nyakláncos, swarowski kristályos-karkötős, szőke, varott hajú, tetovált szemöldökű, felpumpált szájú és mellű 150 centis, 45 kilós, ribancrendszámos, d&g pólós, miniszoknyás-plázarobogós nő, akit háromévente garanciálisan újra cserél."