HTML

Rohadtul elegem van

Röviden és tömören, cserében rendszeresen képernyőre vetem pár sorban, hogy éppen mitől dobja le az agyam az ékszíjat

Friss topikok

Linkblog

vinnyognak a liberális gyűlöletbloggerek

Bukowszky 2010.05.28. 07:54

A kétharmados Fidesz győzelem, a Jobbik előretörése, az MSZP morális amortizációja és szeretett gyűlöletszervezetük, az SZDSZ teljes megsemmisülése után a budapesti mocsokban élvezettel fetrengő aranyifjak, érezve vesztüket, szánalmas vonyításba kezdtek. Beltenyésztett ifjoncok, akik azt képzelik, hogy attól tűnnek piszkosul nagyvárosinak (vilááágpolgáár bazze), ha liberálisok és reflexből nyomják a gyűlölködő, kirekesztő, magukat mindig valamivel szemben meghatározó, szánalmas liberális közhelyeket, melyeket sohasem érvekkel, hanem valamiféle felsőbb igazság feltételezett birtokosaként, sugalmakkal, sejtetésekkel, nyálcsorgató összekacsintással igyekeznek alátámasztani. Vagy semmivel. Minek is. Imádják ezt a Budapestnek csúfolt szemétdombot, kéjes élvezettel bringáznak a szmogban és fetrengenek át egyik vértrendi kocsmából a másikba. És gyűlölnek mindent, ami magyar. Már a szót is. Hiszen nem trendi. Szerintük legalábbis. És mi sem természetesebb, ontják fröcsögő ökörségeiket a kis gyűlöletblogjaikban trendi apple számítógépeiket nyomodva. A mocskos index.hu pedig lelkesen biztosítja számukra a felületet. Nyilván ugyanezekkel van tele a szerkesztőség is. Micsoda romantikus egymásra találás. És amikor írnak valami sületlenséget s az persze ott virít az index címlapon, ahol bérelt helyük van, úgy tesznek, mintha meglepődnének.. és mindig, és csak ezekben a blogokban ilyenkor feltűnik egy komment: 

"index címlap, na, remek, jönnek a trollok"

Természetesen a "troll" kifejezést is csak ők használják. Milyen kényelmes, nem? Aki mást gondol, mint ez a szánalmasan kicsi, de hangos kisebbség, az eddig "náci" volt. Újabban meg troll. Újfent bizonyítják a tolerancia bajonokai, hogy milyen korrekt vitapartnerek és milyen remek emberek. Hahh. 

Egy egész kicsit elegem van ebből. Valójában vastagon leszarom ezeket a véglényket, csak azt sajnálom, hogy sok fiatal épp ezeket tekinti követendő mintának. 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rohadt.blog.hu/api/trackback/id/tr182037181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Damáz Bodizsár 2010.05.29. 22:39:55

amit leszarsz, arról nem írsz egy gyűlölettől fröcsögő posztot

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.29. 22:55:14

@Damáz Bodizsár: ezeket az önjelölt aranyifjonc véglényeket szarom le vastagon, magát a jelenséget meg ezt a kibaszott trollozást nem szarom le, mert ezt belenyomják annyira a képembe, hogy zavarjon.

Damáz Bodizsár 2010.05.30. 11:03:57

@Bukowszky: azért meg lehetsz elégedve az indexszel is, amelyik ellen úgy kikeltél magadból.
Már a harmadik posztod címlapos lett, pedig köztünk legyen szólva, nem olyan nagy durranás egyik írásod sem, ilyet bármelyik otthon pöfögő troll bármikor kiráz a kisujjából!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.30. 11:26:01

@Damáz Bodizsár: oh, ez csak én kis dühöngőm, nem nagy dolog :)

valószínűleg az ötlet tetszhetett meg nekik, és talán nem véletlen az sem, hogy azután, hogy kitették, másnap indított egy nagyon hasonlót egy teljesen kezdő kolléga :), aztán inkább azt futtatták; többször is címlapon virított.

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.05.30. 16:58:56

Sajnos kénytelen vagyok nagyrészt egyetérteni. Én például nagyítóval keresek egy jó sportoldalt, egy főrumot, ahol lehet sportról, fociról beszélni, de az indexen nagyrészt olyanok irkálnak, akiknek az írásai tele vannak káromkodásokkal, és (ahogy mondtad) valamiféle felsőbb igazság birtoklásának tudatában. Szerintem a gyűlölet menő a körükben. Vagy nem tudom.